Rólam mondták

Tréning résztvevői és négyszemközti coaching ügyfeleim visszajelzései


1. Az „elakadások” gördülékeny és hatékony megoldásainak nagymestere

"Időhiányában e hajnali órában csörögtem fel Barátnőmet, aki már úton volt munkahelye felé. Ő történetesen egy kiváló coach és tréner is egyszemélyben. Kedves őszinteséggel jegyezte meg, hogy: Nem is érti, hogy valaki miért volt vele oly bizalmasan közlékeny a magánéleti törésének ismertetésére vonatkozóan?

Hogy miért? – kérdeztem vissza értetlenkedő, felhúzott szemöldökkel.

Mert mindig van egy olyan mondatod, vagy technikád, ami segít a pillanatnyi vagy évek óta beégett elakadásokon, ami mindig el tud mozdítani az adott holtpontról.

Hogy világ életedben ösztönösen segítettél.  Mindenkinek. Hogy nem maradtál meg az ösztön szintjén, hanem igényed volt rá, hogy megértsd amit csinálsz és azt jól akartad csinálni. Tanultál technikákat, hogy hogyan kell segíteni és nem féltél használni. És mindig ott, ahol kellett. Adott pillanatban. A kocsiban úton hazafelé. Nem féltél azt mondani, hogy írd meg a gyászbeszédedet. Mert tudtad, hogy ott és akkor ez meghökkentő élmény fog segíteni. Hogy lelkesen meséltél egy újabb módszerről, amit éppen most tanulsz. Aztán ugyanilyen hirtelen ugrottál fel és máris bent voltunk nyakig egy megoldási folyamatban. Ösztönösen érezted azt, hogy ez az új, valami más megoldás lesz egy a régi rossz bevésődésre.

Hogy még mindig ösztönös vagy, de ez már áttevődött egy másik síkra. A rengeteg tanulás eredményeként eszköztárad lett a segítési technikákban, és az ösztönösséged már itt jelenik meg. Hogy jól és jókor választod ki azt, amire a Veled szemben lévőnek éppen szüksége van. Nem irányított környezetben, hanem ott és akkor, amikor megjelenik a probléma. Hogy Veled kapcsolatban lévőre reagálsz és nem csak egysíkú megoldó sablonokban gondolkozol. Jól megszabod a kereteket és nem  cipeled a másik problémáját, de következő elakadás megjelenésekor pontosan tudod, hogy hol tartottunk.

Hogy Veled miért is olyan bizalmasan közlékeny valaki egy probléma kapcsán?

Mert az „elakadások” gördülékeny és hatékony megoldásainak nagymestere vagy.

Mert JÓL tudsz segíteni. "

Tornyos Ágnes


2. Vezetői kompetencia fejlesztés coaching szemlélettel tréningemről kapott visszajelzésből idézek.

"Szilvia közvetlen, lendületes előadásmóddal, gyakorlati feladatokkal hatékonyan vonta be a résztvevőket. Már a képzés kezdetén a coaching eszköztárból hozott kép-kártyás feladattal nyílt, oldott légkört teremtett.

Példákkal illusztrálva sorakoztatta fel a coaching eszközöket, amelyeket a vezetők alkalmazhatnak. Aktívan bevonta a résztvevőket, akik megoszthatták véleményüket, kérdéseket tehettek fel.

Boldizsárné Tóth Rita - tréning elemző

Opel Szentgotthárd Kft."


3. Egy online előadásom résztvevője írta az alábbi üzenetet:

"Kedves Szilvia!

Először is köszönöm, hogy részt vehettem az előadáson, inspiráló volt számomra, s megkaptam az anyagot is. Az előadás közben lehetőségem nyílt arra, hogy szembesüljek: vállalkozás vezetőként mit csinálok jól, vagy épp hol vannak hiányosságaim. Jól felépített, közvetlen hangvételű és gyakorlati megoldásokat is kínáló anyagot osztott meg velünk. Rajtunk múlik mit építünk be a cégvezetésbe, mit használunk jó érzéssel. A fejlődési irányra is kaptunk lehetőségeket, szinte kötelezően elvégzendő feladatokat - már ha valaki ezt észre vette. Nagyon tetszett az egyszerű háttér és a kényelmes, ugyanakkor stílusos öltözet igazodva a jelenlegi helyzethez, nem túltrillázva a dolgot. Az előadás levezetése, az elmondottak átadása, a hangszín, nyugodt, profi szakember benyomását keltette, melyen keresztül megmutatkozott a szakmai tapasztalat. A technika rendben volt, gyors csatlakozás, kiváló kép és hangminőség volt jellemző.
Összességében eddig az egyik legjobb online előadás, amiben részt vehettem.

Üdvözlettel,
Kőhalmi Balázs"

 


4. Az alábbi véleményt egyik tréningem résztvevője írt nekem a tréning utáni második napon. Ilyenkor mindig megfogalmazom, hogy ezekért a dolgokért érdemes tenni.


5. Kell egy főállás nekem. Nem bírom már a vállalkozói lét bizonytalanságát. Igen, de már most rosszul vagyok a kötöttségtől, ami vár rám az alkalmazotti  lét során.

Talán e fenti két sor foglalja össze legjobban annak a dilemmának a súlyát, amivel egyik kedves hozzám forduló ügyfelemmel dolgoztunk. Ugyan az út hosszú volt, de eredményre jutottunk. Az alábbi visszajelzést adta.

"Szilvi, hihetetlen érzékkel dolgozol a megértő, türelmes, és szigorú, cselekvésre lelkesítő hangnem között. Mindig tudod, hogy melyiket kell használnod, ami engem előre lendít az elakadásom útján. Ezen eszközökkel zökkentesz ki a mókuskerékből.

Remekül bánsz a kérdésekkel. Mindig jókor teszed fel, a jól irányzott kérdést. Ezzel terelgetsz, míg magam fel nem ismerem, hogy mit kell tennem.

Szilvi te egy nagyszerű társ vagy az önismereti utamon. Köszönök mindent!" (39 éves hölgy, Zalaegerszegről)


6. Nem találok állást. Egy cég sem válaszol a jelentkezésemre. Mintha el sem olvasnák.

"Már két hónapja eredmény nélkül kerestem számomra megfelelő állást, amikor anyu javasolta, hogy vegyük igénybe szakember segítségét. Szilvit a család régóta ismerte és tudtuk jól, hogy nagy tapasztalattal rendelkezik.

Egy délután találkoztunk, amikor kb két órás beszélgetésbe kezdtünk, ami nagyon hatékony volt. A végére összeállít a folyamat, ami eredményt is hozott nagyon rövid idő alatt. 

Az önéletrajzomat a megcélzott cégek arculatára szabtuk, majd egy tökéletes motivációs levelet írtam. Természetesen Szilvi átnézte. Aztán indulhatott is az újabb felvonás az álláskeresésben. De ezt más sokkal tapasztaltabban, magabiztosabban tettem. A siker nagyon gyorsan jött is. Két héten belül már állásinterjún voltam. Most már négy hónapja dolgozok jelenlegi helyemen. Nagyon szeretem. Köszönöm a segítő támogatást!" (Dominik, 27 éves, Zalaegerszeg)


7. Össze vagyok zavarodva.

Nem tudom merre tovább csak azt érzem, hogy nem jó, ahogy van. Tudnál segíteni? - így indult a közös munkánk, ami mostanra sikeresnek mondható.

"Szilvit régebb óta ismertem egy tornacsoportból, mindig nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak láttam.

Amolyan bizalmat sugárzott, aztán egyszer hallottam a helyi tévében. Interjút adott az önfejlesztésről.

Abban az időszakban éppen nem éreztem jól magamat a bőrömben, 50 évesen tört rám, hogy nem jó helyen vagyok! Na, de mit kezdjek magammal 50 felett főleg, hogy 30 évig egy terülten dolgoztam?

Hetek óta gyötört a kérdés, hogy váltsak, ne váltsak, vagy változtassak valamin? Aztán jött az ötlet, hogy ráírok Szilvire.  Ő azonnal reagált és megbeszéltünk egy találkozót. Nagyon vártam a találkát, mert éreztem, hogy most erre van szükségem. Természetesen kicsit tartottam is Tőle, hogy mit gondol rólam, vajon mi a baj velem?

Már az első percekben éreztem, hogy jó döntést hoztam, Szilvi teljesen értette, hogy miről is beszélek. Türelmesen meghallgatott, pedig ömlött belőlem a szó.

Mit kaptam ettől a beszélgetéstő? Egy nagy adag önismeretet, felmerül a kérdés, hogy csak most ismertem meg magamat? Nem, sok mindennel tisztában voltam, de nem akartam vele szembenézni. Hát bizony néha fájt, nagyon fájt az igazság, de a végére megkönnyebbültem.

Megfogalmaztuk, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön az a bizonyos életkerék.

Kaptam házi feladatot is, ami a belső motivációimat rangsorolta, ami segített a váltás kérdését is eldönteni.

És nem utolsó sorban egy adag önbizalmat, hogy merjem megfogalmazni, hogy mennyit is érek és milyen feltételek biztosítása mellett tudok boldogan dolgozni." (50 éves hölgy Zalaegerszegről)

Elérhetőségek

Tóth Szilvia - business coach

8900 Zalaegerszeg,
Rákóczi út 4-8. 406.

+36 30 400 2610 

Választható coaching helyszín:

 Online

 Irodai környezetben

 Természetközelben

  

Tóth Szilvia - business coach - Magyar